Betöltés...

Programok

1. Egyes témahetekre miért csak vasárnapi érkezéssel lehet foglalni?

Témaheteink programját úgy állítottuk össze, hogy a hét a szokásosnál is tartalmasabb, de mégse túlzsúfolt legyen. Vannak olyan programok, ahol a foglalkozások egymásra épülnek, ezért érdemes mindegyiken részt venni. Aktuális információkat keressen a téma heteinknél.

2. A hétvégék és a témahetek programjain való részvétel mennyibe kerül?

A hétvégék és témahetek keretében szervezett extra programokon való részvétel szállóvendégeink számára díjmentes.  A félpanziós pihenés ára ilyenkor még több mindent tartalmaz. Nemcsak azt a sok alapszolgáltatást,  ami mindenképpen jár a vendégeinknek, hanem akár ingyenes intim torna tanfolyamot, gyermek angol tréninget, babaúszás órákat, Ringató® foglalkozásokat és még sok minden mást! Böngésszen aktuális programajánlataink között!

3. Mikor találkozhatunk Bobóval? / Hogy tudjuk elkerülni Bobót?

Kétféle kisgyerek pihen nálunk: aki rajong Bobóért, és aki tart egy kicsit az „élő” Bobótól. Éppen ezért fontos tudni, hogy Bobó merre jár: aki szeretné találkozzon vele, aki pedig nem, az könnyen el tudja kerülni. Bobó minden reggel és este meglátogatja a gyerekeket. Reggel 10.30 körül az óvodában találkozhatnak vele, 18.45 körül az étterem bejáratánál, sőt néha még a születésnapos kisgyerekeknek tortát is visz, ha megkérik. A kevésbé bátraknak üzenjük: ez a nagy, pihe-puha víziló mindenkinek puszit dob, így félelemre nincs semmi ok!

4. Miért éppen ekkor/akkor kezdődik a program, nekünk az korai/késői?

Mivel a családok napi ritmusa nagyon eltérő, olyan kezdési időpont sajnos nem létezik, amely mindenkinek tökéletes lenne. A programok kezdését ezért sok éves tapasztalatunk alapján határozzuk meg, melynek során a nagy átlag igényeihez igazodunk.  Köszönjük megértésüket!

AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK

Érkezés
Távozás
Ajánlatkérés

Én és a gyerek(ek)

Nem számít, miért utazik egyedül a gyerek(ek)kel

4.8 / 5

www.google.com

“Igazán családbarát szálloda. Főleg kicsi gyerekekkel fantasztikus a szálloda felszereltsége (családi szobákban bili, kiskád, etetőszék, fellépő, éjszakai fény, mikro, babakocsi stb.), de nagyobb gyerekekkel is nagy élményt okoz a sok játéklehetőség, a medencék, a Bobó-bankó gyűjtés, a FunPark, vagy csak egyszerűen a végtelen pihenés. Szobák: A családi lakosztályok tágasak, vidámak, kényelmesek, cuki kuckó van kialakítva az emeletes ágy alatt, és különösen jól felszereltek. Ételek és italok: A konyhán nagyon odafigyelnek arra, hogy mindig legyenek a gyerekek számára is kedvencek (húsleves tésztával, rántott hús stb.), és emellett igényes, modern, változatos, sokféle zöldséget tartalmazó, a szülők igényeit is kielégítő ételek is. Figyelemre méltó részletek: Kedvencem az igazán gyerekbarát étterem, ahova a picik csúszdán keresztül tudnak érkezni, és ahol egy játszójárókába biztonsággal behelyezhetők a totyogók, amíg a szülők befejezik a vacsorát.”

Dömötör Petra

Google, 2024. február 15.

  • A mindennapok hősei

    A gyerekekhez sok energia kell. Akkor is, ha ketten vagyunk a szülőszerepre, és akkor is, ha mindenki egészséges. 
    Tovább
Familotel