Betöltés...
Anyuka a páston

Anyuka a páston

2016. 05. 02.
Jubileumi előadássorozatunk tizenhatodik előadója Nagy Tímea, kétszeres olimpiai- és hatszoros világbajnok párbajtőrvívó volt.


Tímea első gyermeke születése után Sydneyben, második kislánya érkezését követően pedig Athénban nyert olimpiai aranyérmet, ráadásul utóbbi Magyarország 150. olimpiai bajnoki címe volt. 2005-ben harmadik gyermekének adott életet, majd egy év múlva Torinóban világbajnok lett.

Az előzményeket olvasva egyáltalán nem véletlen, hogy arról beszélgettünk vele, hogyan lehet az anyaságot az élsporttal összeegyeztetni. Megtudtuk például, hogy bár ő párbajtőrvívó, gyermekeit soha nem kényszerítené erre a sportra. Egyetlen kikötése volt, mégpedig a folyamatos testmozgás, mindegy milyen formában. Mindhárom gyermeke a vízilabdában találta meg a maga sportágát. Persze amikor Nagy Tímea és az előadáson részvevő gyerekek is (szivacs)kardot ragadtak, nemcsak fogásokat és hárításokat tanulhattunk meg, hanem tanúja lehettünk két szülő-gyermek párbajnak is. És míg a gyerekek edzettek egy kicsit, addig megcsodálhattuk Tímea aranyérmeit is. Mesélt nekünk nem éppen zökkenőmentesen induló pályafutásáról, hogy valójában egy kisfiú miatt választotta ezt a sportot, akibe kislány korában nagyon szerelmes volt. Egy kis csavar a történetben: A fiú végül abbahagyta a vívást, ő pedig az edzőteremben ragadt. És milyen jó!

Talán az egyik legfontosabb gondolat, amit Tímeától hallhattunk az az, hogy nem hisz a tehetségben. Saját példája is mutatja, hogyha nem is vagyunk valamiben tehetségesek, ne adjuk fel, hiszen sok kitartással és akarattal, bármi sikerülhet. Akár nem egy, két olimpiai aranyérem is a miénk lehet.

AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK

Érkezés
Távozás
Ajánlatkérés

30 éve együtt. Ünnepeljünk!

Jubileumi hétvége tele élményekkel

5.9 / 6

www.holidaycheck.de

“Mindig jól érezzük magunkat. Itt tényleg 100%-osan gyerekbarát minden.”

Sipos Viktória

Facebook, 2025. április 13.

  • 3 MILLIÓ vendégéjszaka a Kolpingban!

    3 000 000. Egy szám, ami mögött 30 évnyi találkozás és Kolping-élmény van.
    Tovább
Familotel