Betöltés...
Daloló Balla Eszterrel

Daloló Balla Eszterrel

2016. 08. 01.
Jubileumi előadónk a 3 gyermekes édesanya, Balla Eszter színésznő volt, aki játékos, fejlesztő feladatokkal szórakoztatta a gyerekeket. De volt itt bemelegítő torna, kánonba éneklés a szülőkkel, ritmusdobolás és ügyességi versenyek is.


Felnőtt létünkre óvodás emlékek törtek elő belőlünk a Géza termünkbe szervezett programot figyelve. A kicsik Eszter utasításait követve mutatták, hogyan megy egy törpe, majd pedig egy óriás. A bemelegítő torna után dalok kíséretében további játékos feladatok következtek.

Eszter máris egy testtudatosító játékkal folytatta a gyermekprogramot. Gond nélkül vették is az akadályt a picik, de a fiúk és lányok közt volt egy kis véleménykülönbség. Vajon ha fűszálakon járunk, lábaink vannak-e? Végül egyetértettek, hogy a lábaink helyén nem fűszálak vannak. A színésznő életében nagy szerepet tölt be a zene. Játék keretében be is mutatta, hogyan kell a különböző hangszereken játszani. Hegedülni, furulyázni, dobolni tanította a kicsiket.A kicsik lelkesedése a szüleikre is ráragadt és mindannyian ügyesen játszottak a hangszereken.

Mikor a dalolást már nagyon jól ment, a kis csapat egy magasabb szintre emelte az éneklést Eszter segítségével. Egy szólam helyett háromban csendültek fel az ismert dalok: „Ég a város, ég a ház is. Nem is egy ház, hanem száz is. Voltak bakik, néha elcsúszott a szöveg, de ettől csak viccesebb lett az egész. Az elontott szövegrészeknél mindenki csak mosolygott.

Eszter, gyakorlott anyaként ritmusdobolás megtanításával folytatta. Ehhez előkerült számos kihagyhatatlan eszköz: a csörgők, dobok arzenálja. A zajkeltő ritmus hangszerekből elsőre kaotikus káosz kerekedett, ám iránymutatással az egészből egy jól hangzó kánon alakult. „Komáromi kisleány, vigyél által a Dunán, a Dunán…” - énekelték.

A zenélést jóleső csapatjátékkal vezette le Eszter, aki színes szalagokkal átkötött tojásgyűjtő versenyt kerekített a két csapatnak. A gyerekek kicsit sajátosan értelmezték a szabályokat, de a legalább a szülők is jól szórakozhattak, látva gyermekeik találékonyságát. Végül az igazán gyors kis ujjak által apró hajók kezdtek el kikötni a terem két szélében.

Köszönjük Balla Eszternek a tartalmas és mozgásban gazdag foglalkozást.

AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK

Érkezés
Távozás
Ajánlatkérés

(Nép)mesés hétvége

Volt egyszer egy Bobóország

4.5 / 5

www.tripadvisor.com

“Ha lenne 6*-os lehetőség, azt jelölném! Több helyen voltunk már Magyarországon, de ez a hely, mindent visz. A családi medencék, a csendes wellness, a játszóház, a játszó terem/óvoda, kültéri játszóterek, gokart zseniális és külön kiemeljük az ételeket. Mind a reggeli és a vacsora, de még a medencéknél a külön kis gyorsétterem is 10/10! Ha lehetne, minden hónapban ide mennénk! :)”

Hadusovzky Antónia Barbara

Google, 2024. május 29.

  • 3 MILLIÓ vendégéjszaka a Kolpingban!

    3 000 000. Egy szám, ami mögött 30 évnyi találkozás és Kolping-élmény van.
    Tovább
Familotel