Az Év Szállodája díjat az kaphatja meg, aki beszáll a versenybe, és vállalja a megmérettetést szakmai zsűri előtt. Ahogy a filmes szakmában el kell készülnie a filmnek, itt a pályázati anyag a nagy mű. Ebben kell bemutatni, mit tett a vendégekért, mit tett a dolgozóiért a szálloda, és végül mindezt milyen üzemeltetési eredményre fordította le. Nem elég csak ötlet oldalon teljesíteni, a megvalósításnak számokban is mérhetőnek kell lenni.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen hirdette meg a versenyt három év kihagyás után. Az Év Szállodája 2022 pályázat nyerteseit 2023. március 14-én, a Hilton Budapest szállodában tartott nagyszabású gálán hirdették ki, ahol a szakmával együtt ünnepeltek a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Fővárosi Önkormányzat képviselői is. A díjakat Horváth Péter, az MTÜ vezérigazgatója, Flesch Tamás, az MSZÉSZ elnöke és Szauter István, a zsűri elnöke adták át.
A szövetség által felállított, kiváló szakemberekből álló zsűri egymástól teljesen függetlenül pontozta a megadott értékelési szempontok alapján a pályázatokat. A zsűri tagjai voltak: Juszkó Anita, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ igazgatója, Schmidt Ferenc, a Crocus Gere Bor Hotel & Resort szállodavezetője, Szabó Ákos, a Bo33 Hotel Family & Suites és a Bo18 Hotel igazgatója, Szauter István, a Frivex Consulting ügyvezetője, illetve Szerdi Zsuzsanna, a Hotel Lycium Debrecen igazgatója.
A bíráló bizottság kíváncsi volt rá, hogyan élte meg a COVID időszak zárva tartását a pályázó. Mivel töltöttük az időt a színfalak mögött? Itt mi elmondtuk többek között, hogy a távolból is segítettük a szülőket a 4 fal közé szorult gyerekek szórakoztatásában. Heteken át új játékot hirdettünk a közösségi médiában #bobohazhozmegy blog formájában. A bezárt szállodai üzemmenet mellett belevágtunk egy új projektbe. A szálloda szomszédságába egy 3000 m2-es adrenalin arénát álmodtunk meg. A Bobo Fun Park alig több, mint egy éves építkezés után 2021 júniusában megnyitotta a kapuit. A nyitás óta eltelt időben az elgondolásunk a gyakorlatban is bizonyított. A szülők és a gyerekek közös élményére alapul minden itt töltött pillanat. Ezt a „játszóházat” felnőttek is egyre bátrabban fedezik fel. Hisszük, hogy fejlesztésünkkel hozzájárulunk a régió attraktivitásához is.
A fejlesztéseinkről is meséltünk. Mit is jelent, hogy a szállodába a gyerekek is bejelentkeznek a recepción? Mi is az a Bobó Bankó? Mitől olyan értékes? Bemutattuk az élelmiszer pazarlás ellen folytatott missziónk következő állomását, az Üres tányér teli pocak 2.0-ás verzióját. A bizottság értékelte edukációs törekvéseinket, hogy a programba a felnőtteket is bevonjuk, és játékos formában mutatjuk meg, hogy a svédasztal nem egyenlő a korlátok nélküli pazarlással. A pályázatunkban értékként tudtuk felmutatni, hogy mennyit mesélünk, és mennyire szívünkön viseljük az élőszóban elhangzó esti mese fontosságát. És megmutattunk még sok-sok ötletet, ami a Kolpingban született és hódító útjára indult. Természetesen a pontos szakmai számokat is kellett hozni a sikerhez. Innovációk és fejlesztések csak eredményes szállodai üzletmenet mellett valósíthatóak meg.
A díjátadón büszkén hallgattuk a felkonferálásban, hogy az ÉV SZÁLLODÁJA címet egy ikonikus hely kapja …, ez a hotel az elmúlt majdnem 30 évben a szakma szeme előtt nőtt nagyra…, és az itt dolgozók szakmai alázattal teszik a dolgukat, és odaadó szeretettel fordulnak a családok és a gyerekek felé. Magunkra ismertünk. Örülünk, ha mások is így gondolnak ránk!
Az Év Szállodája 2022 cím nyertesei
A szoros verseny miatt a kategóriagyőztesek mellett a zsűri különdíjak odaítéléséről is döntött.
Szeretettel gratulálunk a többi díjazottnak is! 24 szálloda vállalta a komoly megmérettetést, és nem sajnálta az energiát arra, hogy pályázati anyagban is megmutassák magas színvonalú szolgáltatásaikat. A Kolping Hotel csapata eddig két egymás utáni versenyben nyerte el az „Év Szállodája” címet (2016-ban és 2018-ban). Ha valakiben felmerülne a kérdés, hogy miért neveztünk újra…. Hát bevalljuk, mi is fontolgattuk. A 2022-es év szállodánk legeredményesebb éve volt. Így aztán a sportból kölcsönöztük magunknak a gondolatot, hogy az előző olimpia aranyérmese is újra a legjobbra törekszik a következő versenyen. Így kétszeres aranyérmesként, visszatértünk. Három a magyar igazság… Egy pedig…. Ez egyelőre maradjon nyitott kérdés, hogy vajon egy következő „olimpia” mit tartogat számunkra. Egy biztos, hogy a folyamatos fejlődés mindig is fókuszban marad.
„Fotók: Tamás Pál”
AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK
4.7 / 5
www.facebook.com
“Az új Hűségprogramnak + az őszi akciónak köszönhetően extra kedvezményeket is kaptunk, amelyeknek kifejezetten örültünk, pl.: a késői távozás lehetősége.”
ChrisKorn26
TripAdvisor, 2020. november 13.
Örömmel jelentjük be, hogy a Kolping Hotel az idei évben újra elnyerte a rangos Hévízi Tradicionális Kúra minősítést!