Idén különleges mérföldkőhöz érkeztünk: a Kolping Family Resort 30 éves jubileumát ünnepli, ebből az alkalomból pedig egy igazán különleges esti programmal is készülünk azoknak a vendégeinknek, akik július 8-án velünk töltik pihenésüket.
Steigervald Krisztián generációkutató érkezik hozzánk, aki „Generációs különbségek” című előadásában közérthető és szórakoztató módon mutatja meg, miért látják másként a világot a különböző generációk, és hogyan érthetjük meg könnyebben egymást a családban és a mindennapokban.
Hogy a szülők is nyugodtan élvezhessék az előadást, a program ideje alatt 3 éves kortól csoportos gyermekfelügyeletet biztosítunk szállodánk óvodájában.
Az előadáson való részvétel ingyenes, azonban a kényelmes elhelyezés és a terem befogadóképessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött. A helyeket a jelentkezések sorrendjében, a rendelkezésre álló férőhelyek alapján tudjuk biztosítani.
AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK
4.7 / 5
www.facebook.com
“Már háromszor jártunk itt és sosem csalódtunk! Egy igazi családbarát szállás, ahol a gyerekek egy percig sem unatkoznak. Kint és bent is sok lehetőség van a kikapcsolódásra. Felsorolni is hosszú lenne azt a sok játék és program lehetőséget, amit kínálnak nekik. Emellett a szülőkre is gondolnak. A személyzet mindenhol nagyon kedves. Az ételek is nagyon finomak. A szálloda egész területen nagy a tisztaság. Csak ajánlani tudom ezt a szuper helyet!”
Nagy Nikolett
Facebook, 2025. április 16.
Izgatottan készülünk arra a pillanatra, amikor vendégeink birtokba vehetik az új kültéri vízi birodalmunkat. Egy ekkora volumenű fejlesztés rengeteg apró részletből áll, ezért csapatunk és partnereink továbbra is kiemelt erőkkel dolgoznak azon, hogy minden élmény a lehető legjobb formában várja a családokat.