Boldizsár Ildikó

2020. 10. 03.

Megjegyzést írok a cikkhez

A szálloda nyitása óta számos vendégelőadó fordult meg nálunk. Akadnak köztük olyanok, akik életének nem csupán egy állomása a bobóországi szereplés, hanem rendszeresen visszatérnek. Vendég szemmel ők is hozzátartoznak a kolpingos pihenéshez. Most megkérdeztük őket a kezdetekről, a közös munkáról. Boldizsár Ildikó az egyik közülük. Ő a Bobó mesék írója és a királylányos mesehét témavezetője.

Mióta szoros a kapcsolat a szállodával?

2008 őszén kaptam egy levelet Baldauf Csaba igazgató úrtól, amit egy velem készült interjú hatására írt. Elolvasta ezt az interjút, ami arra inspirálta őt, hogy megkérdezze, volna-e kedvem „mesés foglalkozásokat” tartani a szállodában – méghozzá gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Annyira kedves volt ez a levél, s annyira testhez álló maga a feladat, hogy – s ez nagyon ritka az életemben – postafordultával igennel válaszoltam. Tavasszal aztán meg is tartottam az első foglalkozást. Akkor még nem tudtam, hogy egy csodaszép, hosszú távú és nagyon értékes kapcsolat kezdődik el, ami a mai napig tart.

Milyenek voltak a kezdetek? Az első előadás?

Simán ment minden, nagyon megnyugtató volt, hogy „csak” azt kell csinálnom, amit tudok, s amit máshol is csinálok, legyen az a helyszín gyermekotthon, börtön vagy egy multinacionális cég tréningszobája… A meséket szerencsére mindenhol szeretik! Minden segítséget megkaptam a szállodától, a gyerekek pedig hihetetlenül aktívak voltak. A felnőttekkel való munka már korántsem volt ilyen egyszerű, de mindig akadtak érdeklődők a szülőknek szánt beszélgetéseken is.

Mi változott azóta? Milyen volt akkor és milyen most?

A mesés gyerekfoglalkozásokat előbb felnőtt meseestek követték, majd részt vettem néhány szoba felújításában: én válogattam a szerelmes idézeteket a falra, sőt egy Családi Mesetárat is összeállítottam a vendégek részére. De a kapcsolatom akkor mélyült el igazán a Kolpinggal, amikor megérkezett a felkérés az első Bobó-mesekönyv írására! Ezt nagyon-nagyon szerettem és élveztem csinálni! Főleg, amikor a folytatásra is sor került! Azt hiszem, ekkor lettem „igazi” családtag, és remélem, hogy ez a státuszom sokáig megmarad!

Melyik a legkedvesebb emlék a közös munka kapcsán?

A második könyvem – a Kisvíziló születik – bemutatója! Mégpedig azért, mert ezen a könyvbemutatón mindenki együtt volt: Bobó, Mimi, Pikkó, az igazgató úr, a vezetőség, a dolgozók, a szállodavendégek és én. Csodálatos érzés volt látni, hogy mindaz, amit kitaláltam, nemcsak Bobóék alakjában kelt életre, hanem a Kolping Hotel dolgozói és vendégei szívében is.

---