Két jelentős esemény kapcsán tartottunk sajtótájékoztatót. Bemutattuk az újdonságokat és letettük az alapkövét a következő fejlesztésünknek, a Bobo Fun Parknak.
A sajtótájékoztatón Baldauf Csaba, a Kolping Hotel ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta a most záruló, illetve a most induló fejlesztéseket. Beszédében a szálloda névadójától, Adolph Kolpingtól idézett: „Amíg Isten erőt ad, cselekedjünk bátran és határozottan, mert a jövő az Istené és a bátraké.”
Rögtön ki is fejtette, hogy mi ad okot a bátorságra. Kiemelte a fantasztikus dolgozókat, akik az elmúlt 2 hónapból is megpróbálták a maximumot kihozni, és egy bezárt hotelben sem tétlenkedtek. Dicsérte a szálloda tulajdonosainak előrelátását, akik mindig tartalékolnak a fejlesztésekre is. Ezenkívül társakra, támogatókra, együttműködő partnerekre van szükség, itt kiemelte a Magyar Kormány és a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatását, akik bizalmat szavaztak, hogy egy három éve dédelgetett tervünk megvalósuljon abban a kolpingos minőségben, ahogy eddig már megszokhatták tőlünk.
Dr. Guller Zoltán, miniszteri biztos, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója beszédében kiemelte, hogy a Kolping Hotel is jó példa arra, hogy a vírushelyzet ellenére sem állnak meg a fejlesztések. Jelenleg is több, mint 100 attrakciófejlesztés zajlik az országban. A kormány szándéka is az, hogy nem leállít, elvon, hanem még magasabb fokozatra kapcsol, amikor a fejlesztésekről dönt. Guller Zoltán itt, Alsópáhokon jelentette be, hogy Magyarország kormánya további 150 milliárd forintot biztosít turisztikai fejlesztésekre.
Dr. Sifter Rózsa, Zala megye Kormánymegbízottja jól ismeri a szálloda történetét, és kiemelte, hogy a befektetett munka itt valódi eredményekkel párosul. A Kormánymegbízott Asszony büszke arra, hogy a Kolping Hotel révén az első családbarát szálloda Magyarországon Zala megye nevéhez fűződik.
Gebhard Kaiser, Németország Oberallgäu régió tiszteletbeli tanácsosa, a Kolping Hotel Kft. Felügyelőbizottságának elnöke videóüzenetben köszöntötte a megjelenteket. Megerősítette a tulajdonosok elkötelezettségét a fejlesztések iránt, és bizalmát fejezte ki, hogy 2021-ben a szálloda 25. jubileumi évében a Bobo Fun Park nyitóünnepségén már személyesen köszöntheti a meghívottakat.
A rövidesen záruló fejlesztési projekt eredményei:
A projekt megvalósításának összköltsége: 880.300.000 Ft, melyből az önrész összege 561.314.062 Ft. A támogatás összege: 318.985.938 Ft.
A fejlesztéseknek köszönhetően a szálloda immár megfelel a 4 csillag superior standardnek. A Bíráló Bizottság helyszíni minősítése alapján 2020. májusától a szálloda jogosult a védjegy használatra.
A jelenlegi fejlesztések mellett a Kolping Hotel 2021-ben egy jelentős beruházással is szeretné meglepni vendégeit, melynek részleteiről a sajtó résztvevői és meghívott vendégek előtt adtunk tájékoztatást.
A projekt költségvetése 2 088 850 000 Ft, a támogatás összege 950 000 000 Ft. A tervezett befejezés dátuma 2021. 06. 30.
Baldauf Csaba úgy foglalta össze, hogy olyan projekt fog létrejönni, ami a közösségnek, a környék turisztikai kínálatának egy megújuló és hiánypótló eleme lesz. A Bobo Fun Park alapkövét is letették a sajtóeseményen.
Az alapkövet letették:
A folytatás fokozott biztonsági intézkedések mellett következik. A sok újdonság mellett megnövelt számú kültéri programmal és egy körültekintő biztonsági protokollal készül az újranyitásra a hotel. Nyitás: május 29-én!
AKCIÓK ÉS CSOMAGAJÁNLATOK
4.7 / 5
www.facebook.com
“3 éjszakát töltöttünk ebben a hotelben. Nagyon jól éreztük magunkat, személyzet kedves és segítőkész volt. Szoba nagyon tiszta és jól felszerelt volt. Ételek nagyon finomak és változatosak. Biztosan vissza fogunk még jönni ebbe az igazi gyermek paradicsomba!”
Farkas-Zsille Zsófi
Google, 2025. március 03.