2020. 10. 03.
Megjegyzést írok a cikkhezA szálloda nyitása óta számos vendégelőadó fordult meg nálunk. Akadnak köztük olyanok, akik életének nem csupán egy állomása a bobóországi szereplés, hanem rendszeresen visszatérnek. Vendég szemmel ők is hozzátartoznak a kolpingos pihenéshez. Most megkérdeztük őket a kezdetekről, a közös munkáról. A Wolf zenekar nélkül szinte nem telik el hét a szállodában. A Bobó dal, és a napindító Bobó zen szerzői, akik rendszeresen szórakoztatják a vendégeket. A Mini discó nem véletlenül a legkisebbek kedvence, hiszen Bobó is velük táncol!
Mióta szoros a kapcsolat a szállodával?
Közel 25 éve működünk együtt a szállodával, szinte a kezdetektől jelen voltunk. Gerlei Éva meghívására érkeztünk először, aki akkor (és azóta is) az összes programot koordinálta, beleértve a sport-, és szabadidős tevékenységeket, valamint a fellépőket, táncos-, zenés programokat is.
Milyenek voltak a kezdetek? Az első fellépés?
A hotelben eleinte nagyon sok külföldi vendég volt az idősebb korosztályból, akik többnyire csoportosan érkeztek, s így felmerült az igény, hogy táncos-zenés bemutatkozó-, vagy búcsú-esteken közreműködjünk. Az első szereplésünk is ehhez köthető. Akkoriban a Csárda, a teraszával folyamatosan nyitva volt, fogadta a hotel vendégeit, s talán még a „betévedőket” is. Működött a Csárda kis konyhája, így a vendégek a táncos estek folyamán ettek, ittak, borozgattak, beszélgettek, táncoltak. A bemutatkozó est után nem sokkal már heti rendszerességgel jártunk a Kolping Hotelbe, s húztuk a romantikus örökzöld slágereket a vendégeknek. Akkoriban sok német, osztrák csoport fordult meg az új hotelben, s ők különösen szeretik a tánczenét. Mi ennek igyekeztünk eleget tenni. A nyár folyamán, a szép idő beálltával kiköltöztünk a teraszra.
Azóta számos Szilveszter estét, és egyéb rendezvényt tölthettünk együtt a Kolping Hotel dolgozóival, partnereivel és vendégeivel. És valamiért mindig olyan érzés, mintha valóban egy nagy család működne a szálloda falai között…
Mi változott azóta? Milyen volt akkor és milyen most?
Ha valakivel megfordult a világ a Kolping Hotelben, azok mi voltunk. És ezt fülig érő mosollyal mondhatjuk… Ugyanis életünk különleges kalandja, s egyben szakmánk új útja nyílt meg előttünk, amit nem magunknak köszönhetünk elsősorban. És nem is annak a benső késztetésnek a következménye, ami a direkt változtatás felé sodorja az embert. Mi ezt egyszerűen ajándéknak tekintjük. Noha azok a gyerekek már felnőttek, akik akkor lángra gyújtották a Mini Wolf születésének szikráját, örök hálával adózhatunk minden kisgyereknek, ahányszor csak rájuk tekintünk, és együtt táncolhatunk, énekelhetünk velük.
A Mini Wolf animációs gyermekprogram szülei a gyerekek. Egyszer volt, hol nem volt… - ahogy a mese is kezdődik… éppen egy nyugdíjas német csoport mulatott a Csárdában, amikor néhány család is betévedt gyerekekkel, s ott maradtak zenét hallgatni, táncolni. Már ahogy ez lenni szokott, a gyerekeknek nem kellett elmondani, hogy szabad a táncparkett, s jöhetnek táncolni, ők csak hagyták, hogy vigye őket a zene. Ez többször megtörtént, mígnem egyszer mondtam Attilának, hogy játsszuk el a „Kacsatáncot”, annak a gyerekek is örülnek, és táncolhatnak együtt a szülőkkel. Aztán hozzáadódott a „Megy a gőzös”, a közös twist, és elővettünk néhány közismert gyermekdalt, amit a gyerekek hatalmas lelkesedéssel fogadtak.
Mire észbe kaptunk, már több órányi gyermekeknek szóló repertoárt játszottunk a közönség örömére. Ha emlékezetem nem csal, Gerlei Éva hívta fel rá a figyelmünket, hogy ez már egy kész gyerekműsor. A következő szezont úgy nyitottuk, hogy a szokásos mini discot leváltott a Mini Wolf interaktív animációs program. És egyre több saját dalt írtunk, készítettünk 5 CD lemezt, saját dalt írtunk Bobónak. Nyáron akár heti két estét tölthetünk együtt a csillogó szemű gyermekcsapattal.
Mi is láttuk azt, amit az évek, évtizedek óta visszajáró családok, hogy a Kolpingban a változás folyamatos. Az épületek, a berendezések, a zöld területek alakulnak át, mindig van valami újdonság. A szálloda személyzete, munkatársai is arra törekednek, hogy minden egyre szebb legyen, és egyre jobban működjön. És itt olyan csapatba csöppentünk, amiben mi magunk is jól működünk.
Melyik a legkedvesebb emlék a közös munka kapcsán?
Talán nincs „legkedvesebb”, de mégis valamennyi közös programunk kedves, mert számunkra minden este, minden közös élmény egy újabb kaland, és egyben új kihívás, mert sosem tudjuk, kivel találkozunk. Nem tudjuk, 5 gyerkőc, vagy 105 táncol-e majd velünk. Sőt, azt sem, hogy egy humoros nagyi, vagy apuka nem színesíti-e az est palettáját…
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy megírhattuk a Bobó dalokat. De éppen így nem merül feledésbe a sok együtt töltött szilveszteri mulatság, vagy a közös partnertalálkozók sem.
Még egy konkrét szösszenet, ami talán kissé személyes: tavaly a Bobó Kávézóban játszottunk éppen, s rengeteg kisgyerkőccel vonatoztunk az asztalok, székek között, amikor egy bárszéken ülő fiatalember megkopogtatta a vállamat, „Huhú, itt vagyok ám!”. Megvárta, míg vége lett a mulatságnak, s elmondta, hogy most már nem áll be táncolni, mert már felnőtt. De hálás szívvel nézte, és közben azon merengett, hogy 14 éven keresztül annyiszor bulizott velünk, és kisebb testvéreivel, ahányszor csak tehette, s minden egyes alkalommal várta, hogy „Kölyök Party” legyen.
Kell-e ennél nagyobb ajándék? Ugye nem?!
Vélemény, hozzászólás?